2. rész - Vacsora?!

Sziasztok! 

Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek, hagyjátok itt a "lábnyomotokat" kommentelejtek stb.. :) 

Reggel én ébredtem fel legelőször, nem tudom apa meddig idegeskedhetett még a konyhában, én viszonylag hamar ott hagytam. Komótosan felrángattam a redőnyöm, beleléptem a papucsomba, ami az ágyam mellett hevert, kinyitottam az ablakot és örömmel konstatáltam, hogy egy újabb csodás napra ébredtünk. Csak Lucas volt, akinek ma óvodába kellett mennie, mert ugye bár az ovi hamarabb elkezdődik, mint az iskola, sőt még később is ér véget, nekik csak egy hónap a szabad. Egy ilyen időszakot éltünk most is, így nyomban Luke szobája felé vettem az irányt, hogy felkeltsem, mert már pont ideje volt.

-Lucas, picim. – simogattam meg a kis aranyos arcát, mire végre nyitogatni kezdte szemeit.

-Allison! – nyílt teljesen fel a szeme, majd megöleltem. – Apa hol van? – érdeklődött.

-Alszik még, sokáig volt fenn tegnap este. – avattam be a történtekbe. – Ha nem ébred fel amíg elindulsz, elviszlek én az oviba. – mosolyogtam rá kedvesen. – De addig kicsit halkan legyél, aludjon minél tovább.
-Oké. – kiáltott fel, mivel furcsa tekintettel ránéztem, a szája elé rakta az ujját és halkan hozzátette. –oké.

Megmosolyogtam kisöcsém bénázását, már ha ezt egy négy éves gyereknél lehet így nevezni. Gyorsan a konyhába robogtam és nyitottam a hűtőt, hogy reggelit készítsek Lukenak, mikor láttam, hogy Scott épp Lucas kedvenc kis táljába önti a tejet és készíti el a gabonapelyhet.

-Jó reggelt Scott! Te... - lepődtem meg.

-Ja.. én. - reagláta le nevetve. - Nem gondolhattad komolyan, hogy elengedem kaja nélkül a legnagyobb gengsztert.

 -Ohh, - nevettem - nos, köszönöm, hogy besegítesz. De én azt hittem még alszol. - magyaráztam meg "fennakadásom" okát.

 -Aludtam.. de mikor felkeltem láttam, hogy Brekinél vagy és úgy se volt jobb dolgom.. – magyarázott. – Te viszed ma?

-Nem tudom, talán, ha apa addig nem kel fel. Egész éjszaka Christie miatt aggódott, szóval szerintem elég későn aludt el. Nem tudom, kiderül. – mosolyogtam. Lucas épp akkor robogott villámsebességgel (és fordítva felvett pólóval) felénk, mire tehetetlenül elnevettem magam.
-Kicsim, ezt fordítva vedd fel. – mutattam rá a pólójára.

-De buta vagyok. – csapott a fejére nevetve és nagy küzdelmek árán megfordította a kék darabot. – Mostmár ehetek? – nézett rám engedélyt kérően.

-Persze. – mondtam nevetve, Scott pedig elé tolta a tányért. Látva, hogy mindenki megtalálta a dolgát elmentem és kerestem valami ruha szerűséget, mert nagyon úgy tűnt ma az enyém Lucas oviba menet.
A nyitott ablakomon át, éreztem a napsugarak erejét, de még elég hűvös idő volt, így hát előkaptam egy hosszú farmert a szekrényemből és a piros kapucnis felsőmet. Nyakamba akasztottam a régi nyakláncom,
felcsatoltam a Nixon aranyórám (na jó bizsu és utánzat.. de imádom) és telefonomat baszkurálva indultam ki a szobámból, aminek ajtajában legnagyobb meglepetésemre apa állt, sikeresen neki mentem.. hát persze.
-Apa! Jézusom, megijesztettél. – tettem a kezem a szívemre, hogy ellenőrizzem, van e még pulzusom.

-Bocs, nem akartalak. – mondta komolyan, de látszott, hogy nagyon is élvezi a dolgot.

-Már mindenkinek nekimegyek. – zsörtölődtem, mire összehúzta a szemöldökét. – Tegnaaap, mikor jöttem haza Lucassal egy magas fiúnak mentem neki. Hát ő is érdekesen reagált. – magyaráztam, mire apa újra elnevette magát.

-El akarod ma vinni Öcsikét? – nézett a ruhámra.

-Hát, elvihetem, nem sok dolgom van úgyse. –feleltem.
-Rendben, csak a kocsit ne vidd el, mert megyek nem soká Christieért.

-Rendben. – mondtam neki, majd gyorsan Lucas felé siettem és felkaptam a napszemüvegem az asztalról.

-Na mehetünk Öcsi? – néztem rá.
-Mindjáááárt. – kiáltott, és felkapta a kabátját, majd mikor én is felhúztam a piros cipőm, ami nem épp nőies… de az egyik kedvencem a tornacipőm mellett, odaugrott mellém.
-Mostmár indulhatunk. – fogta meg a kezem.

-Héé én lehet, hogy nem leszek itthon mikor hazajössz. – szólt utánam Scott. – Chrissel, Jasonnal és Daniellel elmegyünk zabálni. – magyarázta. – Hamár úgyis mi vagyunk a kiközösítettek.

Azt hiszem ezt a kommentjét meg kell, hogy magyarázzam. Scotték a „balhés négyes”, akiket nem igazán szeretnek a suliban. Scottnak a stílusával nincsenek kibékülve, Christian… hát kicsit ferde, Daniel pedig vörös. Ott van még Jason, akiről igazából fogalmuk sincs szerintem, csak nem bírják, talán, mert öcsémmel óvoda óta barátok, talán mert, velük lóg, vagy fogalmam nincs. Szóval Scott velük lesz.

Nagy elmélkedésem közepette, már oda is értünk az óvoda elé.
-Lucas, jó legyél, délután valaki jönni fog érted. – köszöntem el tőle, ő pedig csak beszaladt a jól ismert barátaihoz, és levágta magát a földre, hogy játszanak.
Ahogy kiléptem az óvoda ajtaján megcsörrent a telefonom, ránéztem a kijelzőre és apa képét véltem felfedezni rajta.
-Szia apa. – szóltam bele a készülékbe.

-Szia drágám, lenne egy hírem. Ráérsz most? – kérdezte, hallottam az izgatottságot a hangjában, így akaratlanul is elnevettem magam.
-Persze apa, mondd csak.

-Megkaptuk a francia melót. – kiáltott bele a telefonkagylóba örömmel, nekem meg egy kő gurult le a szívemről. Annyira örültem neki, hogy végre megkapta, már fél éve ezen a projekten dolgozott. Rengetegszer elképzeltem már ezt a pillanatot, de sokkal jobb érzés, mint valaha is gondoltam volna.

-Apa… ez… fantasztikus. – mondtam elakadt szavaimat kipréselve magamból.
-Igen én is borzasztóan boldog vagyok. – mondta, hallottam a hangján, hogy mosolyog.  – De az a baj, hogy így nem tudok majd Lucasért menni. – magyarázta.

-Rendben, ugyan apa, semmi baj. – nevettem el magam újra. – Viszont most le kell tennem, bocsi, majd beszélünk. Szeretlek apa.
-Én is szeretlek kincsem, és köszönöm. – szakította meg a vonalat.

Úton hazafelé megálltam a boltnál, gondoltam, ha már apa megkapta a rég áhított melót, megcsinálom neki a kedvenc kajáját. Taco estet tartunk. Beléptem a boltba, felkaptam egy kosarat, majd egy gyors fordulattal belekönyököltem egy srác mellkasába. Most komolyan Allison, komolyan?
Gyors bocsánatkérések közepette, rájöttem, hogy ez az a fiú, akiért gimnáziumos korom óta odavagyok és elég közeli barátok is vagyunk, jajj ne.
-Kyle! – kiáltottam fel meglepettségemben.

-Allison. – nevetett rám azzal a csillogóan fehér és gyönyörű mosolyával. – Szia, mi járatban?

-Épp Taco estet tartok és.. jöttem bevásárolni hozzá. – magyaráztam, mint egy fél őrült, de Istenem, annyira édes.

-Segítsek valamit? – kérdezte.
-Őőő… nem tudod, hol találok tabasco szószt és jégsalátát? – vettem le a polcról a tortilla lapokat.

-Dehogynem, neked bármit megmutatok. – mosolygott rám, mire rohadtul zavarba jöttem. Ez a kicseszett Kyle.. soha nem tudom eldönteni ő mit gondol rólam, csak a kétértelmű mondatai, amikkel zavarba hoz. –Itt is van.. – dobta a kosaramba az említett dolgokat és máris a pénztár felé robogtam, ahova ő is követett.

-És…. mizu veled Kyle? – kérdeztem, a kínos csend elkerülése végett.

-Igazán semmi, élem a kis megszokott és unalmas életem. – mosolygott olyan közelségről, hogy még az illata is megrészegített. – De anyámék elmentek nyaralni, szóval egyedül vagyok otthon. Mondanám, hogy gyere át vacsorázni… de, gondolom te is arra készülsz. – mutatott a taco dolgokra.

-Öhm, igen.. apa megkapta a melót, amire rég óta annyira vágyott és megünnepeljük egy jó kis vacsival. De, ha gondolod, átjöhetsz hozzánk. – mondtam ki egyébként teljesen meggondolatlanul.

-Ó – lepődött meg ő is a dolgon. – Hát rendben, köszönöm szépen a meghívást. – villogatatta fehér fogait.

-Akkor… este találkozunk. – köszöntem el tőle mosolyogva a bolt előtt állva.

Úristen, én elhívtam vacsorázni Kylet, hát.. ezt soha nem gondoltam volna. De persze örülök neki, a srác, akit rég óta a szívembe zártam végre velem vacsorázik. Mármint.. nem csak velem. De a lényeg ugyanaz, én és Kyle egy asztalnál.

Haza értem, elkészítettem a dolgokat, de nem sokkal később már mennem is kellett Lucasért az oviba.

-Christie! – kiáltottam húgom szobája felé. – Elmegyek Lucasért, mész valahova?
-Nem, miért? – slattyogott ki húgom egy szelet Snickerset rágcsálva.

-Mert akkor vinnék kulcsot, na de figyelj.. megterítenél, mire haza érünk?

-Persze, hányan leszünk végül is?
-Hát… tudod… van Kyle… - mondtam, és éreztem, hogy minden vérem a fejembe áramlik. – Szóval találkoztam vele a boltban és egyedül van otthon és tudod…

-Oooooké Allison, értjük. – nevette el magát. – Szóval Kyle egy, vagyunk mi öten..
-Igen, azt hiszem akkor hat. – zártam rövidre a dolgokat, mert úgy éreztem el fogok késni.

-Allison.. – szólt utánam. – Szerinted baj lenne, ha meghívnám Miket? Vagyis… apa, hogy reagálna szerinted? – egy halvány mosollyal jutalmaztam húgom feltevését, amit egyébként jó ötletnek tartottam, és ennek hangot is adtam.
-Szerintem ez egy igazán jó alkalom, hogy apa jobban megismerje őt. Hívd csak nyugodtan. – mondtam. – De most tényleg sietek, mert ha senki nem megy Lucasért oviba ki fog borulni.
Ezzel becsuktam az ajtót magam mögött, és visszanézve láttam, hogy Christie már is izgatott telefonálásba kezdett.
Néhány utcányi séta után már a jól ismert sárga rozsdás kerítés előtt találtam magam, és a Nyuszi csoport felé fordultam. Megálltam az ajtóban és beszélgettem Mrs. Tailorral, míg Lucas elkészült.
-Na gyere hercegem. – fogtam meg a kezét és kifelé vezettem, mikor észrevettem a magas, barna fiút, akinek tegnap neki ütköztem, úgy tűnt ő is felismert, mert rám mosolygott.

-Szia zöld szem. – üdvözölt.
-Szia magas. – próbáltam én is hasonlóképp köszönteni, de csak elnevettük magunkat.. Igen, ezt még egy kicsit gyakorolnom kell, majd a „magas” mögém nézett és egy kicsi lányt kapott fel és kezdett el puszilgatni.
-Emma drágám, de rég is találkoztunk. – mondta neki, mire a lány elnevette magát és megölelte a fiút.
Úgy gondoltam, ott hagyom őket, elvégre nem volt rám ott semmi szükség, és miért beszélgessek olyannal, akit egyáltalán nem is ismerek?! Azt meg kell hagyni, hogy helyes fiú volt, de ennyi, semmi több, a nevét se tudom. Figyelmemet elterelve Lucasra néztem és mondtam neki, hogy tippeljen mi lesz a vacsora.
-Pizza. – vágta rá magabiztosan.
-Nem, közel jársz.. – fogjuk rá. – de nem.
-Akkor nem tudom. Mondd el, mondd el. – kezdte el rángatni a kezemet.
-Taco, mert apa megkapta a munkát, és megünnepeljük. – mosolyogtam rá.
-De jó! Kész van már? Mikor ér haza? Együtt vacsorázunk? Akkor ezért nem jött értem? Brandy is otthon van? – tette fel az összes kérdést szerintem egyszerre, ami eszébe jutott, én pedig csak megsimogattam az arcát, és elküldtem a szobájába, hogy válasszon ki valami alakomhoz illő ruhát.
-Scott, Christie! Gyertek ide légy szíves. – hívtam drága véreimet közel magamhoz, mire észrevettem, hogy Mike áll húgom mellett. – Szia Mike. Elegáns vagy ma és örülök hogy látlak.

Miután kiosztottam a feladatokat és már vacsorához készen voltunk, Kyle is megérkezett, izgatottam vártuk, hogy apa megérkezzen, ami néhány percen belül meg is történt.

-Szia apa. – öleltem meg, mintha ezer éve találkoztunk volna utoljára. – Úgy örülök neked, és gratulálok. – suttogtam a fülébe kiélvezve, hogy az a pár másodperc csakis az enyém volt.
-Köszönöm szépen. – mondta el mindenkinek egyesével, aki gratulált, majd a tiszteletköröket lefutották Mikeval és elkezdhettünk vacsorázni.

Vacsora közben igazából semmi izgalmasról nem esett szó, igyekeztünk minél jobban elismerni apát, és megmutatni neki, mennyire büszkék vagyunk rá, mert nem kis munka volt, amit belefektetett a projektbe.
-Köszönöm szépen a meghívást. – mondta Kyle a kapuban állva, mikor kikísértem. – Igazán jól éreztem magam, Allison.

Ahogy kimondja a nevem, ahogy hozzám ér, ahogy rám néz. Meghaltam. Na jó, igazából a pulzusom magasabb volt, mint valaha.
-Köszönöm, hogy eljöttél. Máskor is szívesen látunk, esetleg összefuthatnánk majd még valamikor, úgyis olyan keveset beszélünk. – javasoltam, enyhe pirossággal az arcomon.
-Én is épp ezt akartam javasolni. – mosolygott, majd megölelt. Egyre szorosabban, mintha csak hozzám akarná kötni magát. Nem, biztos csak beképzelem magamnak.. Időm sem volt gondolkozni, mikor hátrahajtotta a fejét és egy hirtelen mozdulattal megcsókolt. Csak behunytam a szemem, és hagytam magam sodródni az árral.