12. rész - Otthon, édes otthon

-Kész vagy? – kérdezte Kyle, mert felajánlotta, hogy haza visz. Apa dolgozott így busszal kellett volna megoldanom a haza utat különben.
-Igen, mehetünk. – húztam ki magam biztosan, örültem, hogy végre elhagyhatom a szobát.
-A macit itt ne felejtsd. – mutatott a lufiban ülő plüssre. – Tetszik?
-Igen, nagyon aranyos gesztus volt, csak még mindig nem tudom kitől kaphattam. – töprengtem el egy pillanatra.
-Azt hiszem nem kéne, hogy kérdéses legyen, nyilván én voltam, nem gondolod? – kérdezte, majd sürgetni kezdett, hogy siessek.
-De apa azt mondta te még nem voltál benn előtte, a maci meg már a szekrényen volt, mikor először jöttél. – néztem rá értetlenül.
-Apukád biztos nem látott. – indokolta állítását, majd kinyitotta a nagy fehér ajtót, hogy menjek már.
-Elszaladok a leleteimért utána itt is vagyok. – néztem rá, mire levágta a csomagokat  a szék mellé és leült.
-Jó, de siess, ebédre megyek és már fél 11. – mondta, mire csak megforgattam a szemem és elfutottam az ablakhoz, ahol ki kellett kérnem a papírokat. A számomra már jól ismert nő ült az ablak másik oldalán, ugyanis kórházi látogatásom során ő hordta be nekem a gyógyszereket, amiket be kellett vennem, és néha még el is beszélgettünk.
-Csókolom!- üdvözöltem a kedves idős hölgyet. – Allison Williams.
-Tudom kedveském, tudom. – nézett rám és még a szemei is mosolyogtak, esküszöm az ilyen emberek éltetnek. – Haza mehetsz végre?
-Igen, már nagyon vártam ezt a napot. Nagyon hiányzik az otthoni légkör. – mosolyogtam vissza rá, mire megértően bólintott. Mikor megtalálta az én pakkom, a kezembe nyomta a fehér mappát rajta a nevemmel, majd jó egészséget kívánt és elköszöntünk.
Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan visszafordultam és odakönyököltem az ablakhoz.
-Lucynda néni! – szólítottam meg az idős hölgyet. – Nem tudja véletlen, hogy ki volt az, akitől a macit kaptam? – böktem a szobám ajtaja felé.
-De kedveském, az a barna hajú fiú, sokat volt itt, mielőtt felébredtél volna a gyomormosás után.
-Ő volt az?  - mutogattam Kylera, aki a műanyag széken ülve a telefonját nyomkodta, mire Lucynda néni előre hajolt és neki nyomta arcát a műanyagnak, ami elválasztott tőle.
-Nem, nála valamivel magasabb, jó kiállású fiatalember volt. – mosolygott rám.
-Köszönöm. – mosolyogtam vissza, majd újra elköszöntem és visszafutottam Kylehoz.
Szóval tényleg jól tudta apa, nem is volt benn nálam, csak azon a két percen, amíg láttam. Tényleg nem tőle kaptam a macit. James lehetett az, akkor már értem miért mondta, hogy vigyázzak rá.
-Siethettél volna jobban is. – nézett rám Kyle megvetően. Nem értem mit tettem, amivel ezt érdemeltem ki és amivel hirtelen egyik napról a másikra én lettem a rossz. Róla valahogy mindig a szomszéd fiú című film jut eszembe. Azért remélem mi meg tudjuk oldani annál normálisabb keretek között a dolgokat.
Néhány perccel később már a kocsi ajtaját csuktam és néma csendben robogtunk hazafelé, mikor a mellettem ülő fiú hirtelen megszólalt.
-Hogy vagy? – ja, igen, azt hiszem, most előjött az emberi énje és hirtelen el kezdte érdekelni, hogy mi is van velem... vagy csak lelkiismeretfurdalás.
-Jól, kösz. – adtam meg a rövid, de annál lényegre törőbb választ.
-Máskor ne igyál ennyit. – szakította el egy pillanatra tekintetét az úttestről.
-Nem az alkohollal volt baj. – vetettem oda neki.
-Talán ha nem iszol ennyit nem történik meg mindez. Nem gondolod? – hangja egy árnyalattal mérgesebbre váltott.
-Akkor se az alkohol volt a baj. – erősködtem.
-Akkor igyál, mit bánom én mit csinálsz. – zárta le a beszélgetést. Véleménye szerint.
-Lehet, hogy veled volt baj. – mondtam félve.
-Mi van? – rivallt rám.
-Hát nem tudom, mindig ha veled vagyok történik valami és egész este te hoztad nekem amit ittam, most meg azt mondod talán azzal volt a baj. – kezdtem már egy kicsit felbátorodva és magamnak egyfolytában azt hajtogattam, hogy nem félek tőle, nem félek tőle, nem tud bántani.
-Mi a picsáról beszélsz? – kérdezte erőteljes indulattal.
-Arról, hogy talán te voltál az, aki bedrogozott, mert nem akartam lefeküdni veled, te seggfej. – már én is mérges voltam, nem akartam megvádolni, míg nem vagyok biztos benne, de nem bírtam csak úgy ülni mellette, mintha semmi sem történt volna és játszani a boldog szerelmest.
-Szerinted ha bedrogozlak hozok neked ajándékot, hogy örülj neki, kihívom a mentőket és haza viszlek?
-Szerintem haza viszel, hogy ne legyen bűntudatod, amiért ilyen szarul sült el az egész, és ekkora szerencsétlen vagy, de a többi nem te voltál. Valld be, hogy ki se hívtad volna a mentőket, csak hogy mentsd magad és senki ne tudja meg milyen ember is vagy te valójában.
-Szép gondolatmenet. – nevetett gúnyosan.
-Szóval nem tagadod le? Nem mondod, hogy nem te voltál? – kérdeztem, mert minden egyes szóval, amit kimondott biztosabb voltam benne, hogy ő volt az, neki köszönhetem a kórházi napjaimat. Meg se szólalt, csak mikor felállt a garázs előtti placcra. Kivette a kulcsot a lyukból, kicsatolta az övét, majd elmosolyodott és felső testét teljes szélességgel felém fordította.
-Tudod, azt hiszed, hogy minden rólad szól, azt hiszed, hogy nem kapok minden ujjamra minden sarkon, nálad sokkal jobb nőt. Tudod miért nem dobtalak még? Mert nekem nem egy olyan nő kell, akinek a hülye kis kívánságait teljesítgetnem kell, nekem egy olyan ember kell, aki kiszolgál, megteszi, amit akarok és ezért minden követ megmozgatok, és tudod édesem… én mindig elérem a célom. Te pedig asszisztálni fogsz hozzá. – gusztustalan volt, egyre közelebb hajolt hozzám, éreztem a parfüm illatát és biztos voltam benne, hogy ő tette. Már csak be kellett bizonyítanom. Nem hagyhatom, hogy más lányokkal is megtegye ezt.
-Menj a picsába. – vágtam a fejéhez, majd indulatosan kiszálltam az anyósülésről és bevágtam az ajtót magam mögött. Kivettem a bőröndöt a csomagtartóból és vissza sem nézve, feldúltan bevágtattam a házba.
Még fel sem eszméltem és a méreg is teljesen az agyamig hatolt, mikor egy morgást hallottam a kutyától, ami azt jelezte, hogy drága kisöcsém erélyesen a földre helyezte, mert megpillantott az ajtóban állva és odaszaladt hozzám, majd megölelt, én pedig akaratlanul is elnevettem magam és ugyanúgy cselekedtem a bőröndömmel, mint ő a kutyával. Köszönhetően annak, hogy Scott egy pohár pudingot kanalazgatott, mikor a szobájából kifelé vett irányt, hogy megnézze miért is visongat kisöcsém, a kutya megkapta a maradék pudingot és csatlakozott szoros körünkhöz.
Örömére annak, hogy hazaértem, a hosszas ölelkezést követően gyorsan kipakoltam a bőröndből és mindent a helyére raktam.
-Allison! – ugrált oda hozzám a kis szőkeség nagy örömök közepette, majd suttogva folytatta. – Csinálsz nekem kakaót?
-Igen, csinálok. – mondtam én is hasonló hangerővel – De miért suttogunk? – kérdeztem.
-Scott azt mondta hagyjalak pihenni, de te csinálod a legfinomabb kakaót. – mondta, én csak elnevettem magam, felkaptam a kis cselest és felraktam a konyhapult melletti székre, és elkezdtem neki csinálni a kakaóját.
A nap hátralevő része csodásan telt. Estére hazaért mindenki és néztünk egy családi filmet közösen a nappaliban egymás hegyén hátán fekve, aztán lemostam magamról a kórházi szagot végre, és lefeküdtem aludni. Most már itthon.