Már eltelt egy nap mióta Nathan Whittmore ajtaján kiléptem. Ágyamon
ülve, hátam a falnak vetve görgettem le a facebook értesítési sávját, mikor
telefonom hangosan jelzett, hogy üzenetem érkezett twitteren. A kezdőképernyőn
egy ismerős név villant fel. Mosolyogva nyomtam ujjam a kék madaras ikonra és kíváncsian
olvastam a sorokat.
@JamesMaslow Mi újság Zöldszem? :)) Mi lesz a beígért találkozással, hogy végre a saját szememmel is meggyőződhessek róla, hogy már tényleg jól vagy? :)
Gyorsan a válasz opcióra nyomtam és már kezdtem is írni a szöveget.
@1stWilliams Szia Magas :) Az imént épp azon gondolkoztam, vajon hogy fogadnál tőlem egy váratlan látogatást, aztán sajnos rá kellett, hogy jöjjek fogalmam sincs hol laksz :(
@JamesMaslow Hát, ha te is úgy gondolod ezen változtathatunk :D Vagy esetleg ebéd után egy kávé?
@1stWilliams Én benne vagyok :)
@JamesMaslow Akkor egy körül ott vagyok nálad ha neked is megfelel
@1stWilliams Hülye lennék elszalasztani a lehetőséget :D Köszönöm akkor nem soká találkozunk :)
@JamesMaslow Addig is vigyázz magadra! Szia :)
Vigyorogva indultam meg a fürdőszoba felé, hogy egy kicsit ráncba szedjem magam, ugyanis az óra már delet ütött. Tekertem egyet a hangfalamon, biztosítva ezáltal, hogy valószínűleg családom is élvezhette a csodás melódiákat.
I’m like a dog without a bone… Just like they say it in a song – dúdolgattam az általam már jól ismert sorokat, miközben a tükörhöz hajolva épp szempilláimat igazgattam, hogy kellően nagyok legyenek.
-Hééé, hát ez meg miért ilyen hangos? – nevetett Christie mellém állva és a tükrön át szemembe nézve, mire én is elmosolyodtam.
-A szempillaspirálomnak szülinapja van és most épp bulizunk. – mutattam felé az előbb említett tárgyat.
-Őrült vagy. – mondta, majd nevetve hátat fordított és készült kimenni az ajtón. Én pedig elkaptam a kezét és megpörgettem, nevetve rám nézett, majd megvontam a vállam és mindent az „ünnepeltre” fogtam.
-Meghívott téged is a szülinapjára. Milyen vendég az aki nem táncol?
-Nem voltam még háromfős szülinapon, de köszönöm a meghívást hölgyem. – nézett még mindig széles mosollyal arcán az Astor felé, majd csípőjét rázva a konyha felé vette az irányt. Majd én is a folyamat befejeztével kiléptem a szobából és indultam az ebéd illatának irányába.
Szűk egy órával később már a kanapén ültem teljes harci díszben és kisöcsémmel böngésztük a nickelodeont, aztán megállapodtunk abban, hogy Shimmer és Shinet nézünk. Ám mikor jött a sárkány, a csengő megszokott dallamára kaptam fel a fejem, és siettem a cipőm felvételével, hogy még véletlen se várakoztassam meg Jamest.
-Szia. – hanyagul a falnak támaszkodott, kezeit zsebre vágta és zöld szemeit rám emelve egy mosolyt eresztett felém.
-Szia. – köszöntem én is neki. – Elég pontos vagy. – nevettem, arra célozva, hogy hajszálpontosan egy óra volt, mikor meghallottam, hogy valaki csenget.
-Igazából itt állok már öt perce, de szeretek pontosnak tűnni. – nevetett ő is.
-Sokkal jobb színben vagy, mint legutóbb, mikor láttalak. Igaz, az még a kórházban volt. – nézett rám, immár az autójában a slusszkulcsot forgatva.
-Igen, jobban is érzem magam. – mosolyogtam rá hálásan. Mióta ismerem olyan kedves velem. Na de hát…. Kyle is az volt. Jamesben mégis jobban megbízom és érzem azt a kisugárzást, ami semmiképp nem tartogathat semmi Kylehoz hasonló vonást. – De mesélj már te is, ne csak mindig rólam legyen szó.
-Nem vagyok egy izgalmas ember. Velem nem történnek NCIS-ben is helytálló történetek. – nevetett. – Megírom, eladom és a jogdíjat felezzük, na mit szólsz?
-Örülnék, ha már ott tartanánk, mert legalább már vége lenne ennek az egész szarságnak. – néztem a kesztyűtartót egykedvűen.
-Elég ha hiszel benne, és megteszed, amit tudsz. – tekintetét magamon éreztem, így hát én is felé fordítottam fejem. – Hidd el, aki szeret végig ki fog tartani melletted, bármilyen nehéz helyzetben is legyél. Soha nem leszel egyedül, szóval soha ne add fel.
-Köszönöm, aranyos vagy. – mosolyogtam rá, majd hirtelen kiböktem, mert már biztos voltam benne. – Azt is köszönöm, hogy ajándékot hoztál nekem, és hogy benn voltál a kórházban.
-Nem kel megköszönnöd, felelősnek éreztem magam, hogy nem tudtam mit csinálni, mikor odajöttél hozzám. Éreztem, hogy megszorítod a vállam és még csak el se tudtalak kapni… Olyan gyorsan történt minden, megfordultam és te már a földön feküdtél, már csak a mentőket tudtam értesíteni.
-James te hülye vagy. – mondtam egy halvány nevetés kíséretében. – Már hogy lennél felelős bármiért? Megtetted, amit senki más. Mást nem is tehettél volna.
James elfordította a kormányt és egy ház előtt állította le az autót. Kiszálltam, majd a házra nézve a lélegzetem is elakadt.
-Hű… - préseltem ki magamból életem leghosszabb mondatát.
-Tetszik? – kérdezte, miközben egy kattintással beriasztotta a fekete járművet.
-Nem tudtam, hogy ilyen kurva nagy házban laksz. – néztem rá. – Mondjuk sztár vagy, mit vártam. – nevettem el magam legyintve egyet.
-Belülről is megnézed vagy állunk még egy fél órát itt? – kérdezte nevetve, mert ő az autó orrának támaszkodva állt, én pedig csak bámultam magam elé.
-Hát lehet, hogy túl nagy sokk lenne egy napra, ha belülről is meglátnám ezt a luxust. – nevettem el magam, majd megindultam az ajtó felé, James pedig természetesen követett.
Elfordította a kulcsot a zárban, majd az ajtót belökve mutatta, hogy menjek beljebb. Nem csalódtam. Egy nagy ebédlő terült el előttem, bal kéz felől pedig a konyha kapott helyet, jobb kéz felől pedig a nappalira engedett rálátni jelenlegi helyzetem.
-Hű váó. – immáron körülbelül ötödször estem szerelembe a házzal, a berendezéssel, a dizájnjával és az egész összképpel, amit láttam.
-Mondasz valami mást is ma? – nevette el magát, majd gyengéden hátamnak támasztotta kezét és kicsit beljebb tolt. – Várj, had találjam ki… most itt állunk fél órát ugye?
Cipőmet ledobva és a gondosan a kabáttartó állvány alá helyezve néztem fel a magas fiúra.
-Merre? – kérdeztem kíváncsian.
-Jobbra, a nappaliba. – felelte, majd ujjával az előbb említett hely felé mutatott.
Ahogy a helyiségbe léptem megtorpantam és egy kicsit hátrahőköltem.
-Jézusom. – adtam hangot meglepettségemnek, mire James szokásosan csak elnevette magát.
-Foxi! –hajolt le, miközben a kosárkában alvó kutya csak aludt tovább.
-FOX! – szólt rá erélyesebben, a kis állat szemei pedig kipattantak és legnagyobb boldogságában futott oda gazdájához, aki egy pillanat alatt felkapta a jószágot.
-Allison, Fox. – nyújtotta oda az állat tappancsát. – Tudom, hogy nagyon ijesztő, de ne félj tőle nem bánt. – nevetett az előző akciómra célozva ezzel.
-Hahaha… nem félek tőle, csak váratlanul ért. Brandy már az ajtóban áll, mihelyt megérkezünk, nekem szokatlan, hogy egy kutya aludni is szokott. – nevettem én is.
-Fox lusta. – mondta, majd letette a kiskutyát a földre, ám az végig a lábunk alatt cikázott. – Foglalj helyet. – nézett célzón a fehér kanapéra, majd kávét töltött a két előre kihelyezett csészébe. – Hogy szereted?
-Erősen, feketén, köszi. – néztem a szorgos fiúra, majd elém rakta a csészét.
-Tényleg. – kortyolt egyet a kávéba, majd az asztalra rakta. – Még mindig nincs ötleted mi történhetett azon az estén?
-Az igazat megvallva… - húztam fel a lábam és kissé felé fordultam, hogy lássam, mit reagál a hallottakra, majd elkezdtem beszélni a rendőrségről, Kyleról, a helyzetről, a kórházról. Megpróbáltam röviden, minden lényeges infót közölni. Igazából jó volt, hogy ezt valakinek kibeszélhettem magamból a rendőrségen kívül.
-Hűha. – nézett rám döbbenten, mire elnevettem magam.
-Na mi van, nem tudsz mást? – kezdtem cukkolni, mint ő nem olyan rég engem, mire elmosolyodott.
-Hát rá semmiképp nem gondoltam volna. Azt hittem mikor kibékültél vele rájön, mit veszíthet… De a legfontosabb, mi lesz most? – nézett aggódóan.
-Whittmore kezében van az ügy, beszéltem vele, ötleteltünk és kiokoskodtuk mi lenne a legmegfelelőbb Kyle ellen. – emeltem rá a tekintetem, mert eddig a csészét szorongató kezem szuggeráltam. –James, szükségem van rád…
@JamesMaslow Mi újság Zöldszem? :)) Mi lesz a beígért találkozással, hogy végre a saját szememmel is meggyőződhessek róla, hogy már tényleg jól vagy? :)
Gyorsan a válasz opcióra nyomtam és már kezdtem is írni a szöveget.
@1stWilliams Szia Magas :) Az imént épp azon gondolkoztam, vajon hogy fogadnál tőlem egy váratlan látogatást, aztán sajnos rá kellett, hogy jöjjek fogalmam sincs hol laksz :(
@JamesMaslow Hát, ha te is úgy gondolod ezen változtathatunk :D Vagy esetleg ebéd után egy kávé?
@1stWilliams Én benne vagyok :)
@JamesMaslow Akkor egy körül ott vagyok nálad ha neked is megfelel
@1stWilliams Hülye lennék elszalasztani a lehetőséget :D Köszönöm akkor nem soká találkozunk :)
@JamesMaslow Addig is vigyázz magadra! Szia :)
Vigyorogva indultam meg a fürdőszoba felé, hogy egy kicsit ráncba szedjem magam, ugyanis az óra már delet ütött. Tekertem egyet a hangfalamon, biztosítva ezáltal, hogy valószínűleg családom is élvezhette a csodás melódiákat.
I’m like a dog without a bone… Just like they say it in a song – dúdolgattam az általam már jól ismert sorokat, miközben a tükörhöz hajolva épp szempilláimat igazgattam, hogy kellően nagyok legyenek.
-Hééé, hát ez meg miért ilyen hangos? – nevetett Christie mellém állva és a tükrön át szemembe nézve, mire én is elmosolyodtam.
-A szempillaspirálomnak szülinapja van és most épp bulizunk. – mutattam felé az előbb említett tárgyat.
-Őrült vagy. – mondta, majd nevetve hátat fordított és készült kimenni az ajtón. Én pedig elkaptam a kezét és megpörgettem, nevetve rám nézett, majd megvontam a vállam és mindent az „ünnepeltre” fogtam.
-Meghívott téged is a szülinapjára. Milyen vendég az aki nem táncol?
-Nem voltam még háromfős szülinapon, de köszönöm a meghívást hölgyem. – nézett még mindig széles mosollyal arcán az Astor felé, majd csípőjét rázva a konyha felé vette az irányt. Majd én is a folyamat befejeztével kiléptem a szobából és indultam az ebéd illatának irányába.
Szűk egy órával később már a kanapén ültem teljes harci díszben és kisöcsémmel böngésztük a nickelodeont, aztán megállapodtunk abban, hogy Shimmer és Shinet nézünk. Ám mikor jött a sárkány, a csengő megszokott dallamára kaptam fel a fejem, és siettem a cipőm felvételével, hogy még véletlen se várakoztassam meg Jamest.
-Szia. – hanyagul a falnak támaszkodott, kezeit zsebre vágta és zöld szemeit rám emelve egy mosolyt eresztett felém.
-Szia. – köszöntem én is neki. – Elég pontos vagy. – nevettem, arra célozva, hogy hajszálpontosan egy óra volt, mikor meghallottam, hogy valaki csenget.
-Igazából itt állok már öt perce, de szeretek pontosnak tűnni. – nevetett ő is.
-Sokkal jobb színben vagy, mint legutóbb, mikor láttalak. Igaz, az még a kórházban volt. – nézett rám, immár az autójában a slusszkulcsot forgatva.
-Igen, jobban is érzem magam. – mosolyogtam rá hálásan. Mióta ismerem olyan kedves velem. Na de hát…. Kyle is az volt. Jamesben mégis jobban megbízom és érzem azt a kisugárzást, ami semmiképp nem tartogathat semmi Kylehoz hasonló vonást. – De mesélj már te is, ne csak mindig rólam legyen szó.
-Nem vagyok egy izgalmas ember. Velem nem történnek NCIS-ben is helytálló történetek. – nevetett. – Megírom, eladom és a jogdíjat felezzük, na mit szólsz?
-Örülnék, ha már ott tartanánk, mert legalább már vége lenne ennek az egész szarságnak. – néztem a kesztyűtartót egykedvűen.
-Elég ha hiszel benne, és megteszed, amit tudsz. – tekintetét magamon éreztem, így hát én is felé fordítottam fejem. – Hidd el, aki szeret végig ki fog tartani melletted, bármilyen nehéz helyzetben is legyél. Soha nem leszel egyedül, szóval soha ne add fel.
-Köszönöm, aranyos vagy. – mosolyogtam rá, majd hirtelen kiböktem, mert már biztos voltam benne. – Azt is köszönöm, hogy ajándékot hoztál nekem, és hogy benn voltál a kórházban.
-Nem kel megköszönnöd, felelősnek éreztem magam, hogy nem tudtam mit csinálni, mikor odajöttél hozzám. Éreztem, hogy megszorítod a vállam és még csak el se tudtalak kapni… Olyan gyorsan történt minden, megfordultam és te már a földön feküdtél, már csak a mentőket tudtam értesíteni.
-James te hülye vagy. – mondtam egy halvány nevetés kíséretében. – Már hogy lennél felelős bármiért? Megtetted, amit senki más. Mást nem is tehettél volna.
James elfordította a kormányt és egy ház előtt állította le az autót. Kiszálltam, majd a házra nézve a lélegzetem is elakadt.
-Hű… - préseltem ki magamból életem leghosszabb mondatát.
-Tetszik? – kérdezte, miközben egy kattintással beriasztotta a fekete járművet.
-Nem tudtam, hogy ilyen kurva nagy házban laksz. – néztem rá. – Mondjuk sztár vagy, mit vártam. – nevettem el magam legyintve egyet.
-Belülről is megnézed vagy állunk még egy fél órát itt? – kérdezte nevetve, mert ő az autó orrának támaszkodva állt, én pedig csak bámultam magam elé.
-Hát lehet, hogy túl nagy sokk lenne egy napra, ha belülről is meglátnám ezt a luxust. – nevettem el magam, majd megindultam az ajtó felé, James pedig természetesen követett.
Elfordította a kulcsot a zárban, majd az ajtót belökve mutatta, hogy menjek beljebb. Nem csalódtam. Egy nagy ebédlő terült el előttem, bal kéz felől pedig a konyha kapott helyet, jobb kéz felől pedig a nappalira engedett rálátni jelenlegi helyzetem.
-Hű váó. – immáron körülbelül ötödször estem szerelembe a házzal, a berendezéssel, a dizájnjával és az egész összképpel, amit láttam.
-Mondasz valami mást is ma? – nevette el magát, majd gyengéden hátamnak támasztotta kezét és kicsit beljebb tolt. – Várj, had találjam ki… most itt állunk fél órát ugye?
Cipőmet ledobva és a gondosan a kabáttartó állvány alá helyezve néztem fel a magas fiúra.
-Merre? – kérdeztem kíváncsian.
-Jobbra, a nappaliba. – felelte, majd ujjával az előbb említett hely felé mutatott.
Ahogy a helyiségbe léptem megtorpantam és egy kicsit hátrahőköltem.
-Jézusom. – adtam hangot meglepettségemnek, mire James szokásosan csak elnevette magát.
-Foxi! –hajolt le, miközben a kosárkában alvó kutya csak aludt tovább.
-FOX! – szólt rá erélyesebben, a kis állat szemei pedig kipattantak és legnagyobb boldogságában futott oda gazdájához, aki egy pillanat alatt felkapta a jószágot.
-Allison, Fox. – nyújtotta oda az állat tappancsát. – Tudom, hogy nagyon ijesztő, de ne félj tőle nem bánt. – nevetett az előző akciómra célozva ezzel.
-Hahaha… nem félek tőle, csak váratlanul ért. Brandy már az ajtóban áll, mihelyt megérkezünk, nekem szokatlan, hogy egy kutya aludni is szokott. – nevettem én is.
-Fox lusta. – mondta, majd letette a kiskutyát a földre, ám az végig a lábunk alatt cikázott. – Foglalj helyet. – nézett célzón a fehér kanapéra, majd kávét töltött a két előre kihelyezett csészébe. – Hogy szereted?
-Erősen, feketén, köszi. – néztem a szorgos fiúra, majd elém rakta a csészét.
-Tényleg. – kortyolt egyet a kávéba, majd az asztalra rakta. – Még mindig nincs ötleted mi történhetett azon az estén?
-Az igazat megvallva… - húztam fel a lábam és kissé felé fordultam, hogy lássam, mit reagál a hallottakra, majd elkezdtem beszélni a rendőrségről, Kyleról, a helyzetről, a kórházról. Megpróbáltam röviden, minden lényeges infót közölni. Igazából jó volt, hogy ezt valakinek kibeszélhettem magamból a rendőrségen kívül.
-Hűha. – nézett rám döbbenten, mire elnevettem magam.
-Na mi van, nem tudsz mást? – kezdtem cukkolni, mint ő nem olyan rég engem, mire elmosolyodott.
-Hát rá semmiképp nem gondoltam volna. Azt hittem mikor kibékültél vele rájön, mit veszíthet… De a legfontosabb, mi lesz most? – nézett aggódóan.
-Whittmore kezében van az ügy, beszéltem vele, ötleteltünk és kiokoskodtuk mi lenne a legmegfelelőbb Kyle ellen. – emeltem rá a tekintetem, mert eddig a csészét szorongató kezem szuggeráltam. –James, szükségem van rád…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése