3. rész - Az élet Kyle mellett

Életeim! :D

Nem tudom ki várta, ki olvas még majdnem egy év után is. De mindenkinek nagyon örülök természetesen. ;) Remélem azért van, aki titkon várta a folytatást. De nem rabolom tovább az időtöket. Jó szórakozást! Kommenteljetek, iratkozzatok fel bátran. :D

Kyle csodálatos volt, úgy éreztem minden nap mellette egy főnyeremény. Hetek teltek el, mióta a kapuban állva megcsókolt. Apa már nagyban a francia projekt terveit rajzolgatta éjt nappallá téve, mi fiatalok, pedig állatkertbe készültünk. Úgy döntöttünk, apának most jobb lesz, ha egy kicsit magára hagyjuk és hagyjuk, hogy kibontakozzon. Nem zajong körülötte Lucas, nem idegeskedik Miket és Christiet látva. Egy szó, mint száz, a napot arra szántuk, hogy elmegyünk állatkertbe. Mivel hatan vágtunk neki az útnak, apa kocsija meg mindössze öt személyes, úgy döntöttünk, a tömegközlekedés pártjára állunk. Elvégre ugye senkit nem akarok, hogy a kocsi után fusson. Gondolataim közben a karórámra pillantottam, ami fél nyolcat mutatott. Mivel fél kilenckor indul a busz, Christie szobája felé vettem az irányt, ugyanis neki kellett a legtöbb idő az elkészüléshez, pláne, hogy Mike is velünk tart.

-Christie. – kopogtam be húgom szobájába. – Christie ébresztő!

-Igen, Allison, jó, fenn vagyok már. – lóbálta a kezét félálomban, hogy hagyjam békén, már rég nem alszik.

-Chistieee, komolyan mondom, fel kell kelned, fél nyolc van, a fiúk egy bő fél óra múlva itt vannak. – mondtam, mire felfogta a hallottakat és már csak azt vettem észre, hogy arrébb kell állnom az ajtóból, különben elvisz a szél, olyan gyorsasággal rohant el mellettem a fürdőszobába. Szép dolog is a szerelem. A nappaliban levetettem magam a kanapéra, majd nagy küszködések árán megszereztem az asztal lapján fekvő távirányítót. Hát igen, ilyen az, ha lusta az ember. Komótosan a BBC-re kapcsoltam, hogy megnézzem a napi híreket és azt, hogy milyen időjárásra készüljek. Mert persze, nekem kell készülni pénzzel, esernyővel, esőkabáttal, meg minden hasonló dologgal, ami nélkül egy anyuka nem engedné el gyermekeit sehova. Mikor megtudtam, hogy előreláthatólag kellemes időnk lesz, viszont helyenként zápor is előfordulhat, kikapcsoltam a TV-t, és a szobámba botorkáltam. Leakasztottam a fogasomról egy nagyobb hátizsákot, amit kirándulások alkalmával szoktam magammal vinni, majd elsétálva a konyháig, körülbelül minden hülyeséget bele dobáltam, ami az utamba került.

Tudtam, hogy Scott, mikor felkel, nem fog reggelizni, mert mindig azzal takarózik, hogy még túl korán van, aztán, ahogy kilép a házból rájön, hogy ő milyen éhes. Így hát kinyitottam a kenyértartót és a hűtőt, és kentem öt szendvicset a biztonság kedvéért. Lesz nálam pénz, de hát sose tudni. Mire mindennel végeztem körülbelül, már nyolcat ütött az óra, így elsétáltam a fiúk részlegéhez és egyesével felvertem a huligánokat. Scottnak nem kell sok idő, hogy elkészüljön, megborzolja a haját, átöltözik, megmossa a fogát és kész is van. Neki ennyiben kimerül a reggeli készülődés fogalma. Úgy kalkuláltam, hogy akkor nyugodtan segíthet Lucasnak reggelizni és összeszedni a kedvenc játékát, amit hozni akar magával.

Mire felkeltettem a fiúkat, már csengettek és halál pontosan egyszerre érkezett a két fiú, szóval beinvitáltam őket és leültek a konyhaasztalhoz. Úgy tűnt Kyle és Mike megtalálták a közös hangot. Nagy beszélgetésbe elegyedtek, mire én kikászálódtam a fürdőszobából.

Küszködések árán elkészültünk, összepakoltunk, a táskába belekerült mindenkinek az elengedhetetlen kis motyója, szóval úgy nézhettem ki indulásra készen, mint a málhás szamár, de hát én vállalta, magamra vessek. Írtam egy cetlit apának, mert még aludt, sokáig dolgozott éjszaka. Készítettem neki reggelit és már indulhattunk is. Gyorsan kulcsra zártam az ajtót és Kyle kezét fogva a buszmegálló felé vettük az irányt. Nem telt bele sok idő, mire megérkeztünk. A buszra felszállva, szerencsésen találtunk egy helyet, ahol egymással szembe volt fordítva két-két ülés, így négyen leültünk oda, Christiet és Miket szabadon hagyva.

-Al, éhes vagyok.

-Jajj Scott, soha nem reggelizel. – raktam ölébe a táskát, mire csak egy értetlen nézést kaptam, hogy mit akarok vele. – Van benne kaja, szedd ki.

-Nem hiába vagy te a legjobb csaj az univerzumban. – nevetett. Kijelentését Kyle is megmosolyogta és egy puszival jutalmazott jelezve, hogy egyetért az előbb hallottakkal.

Robogott a busz végig az úton, a városi állatkert felé. Lucas nagyon izgatott volt, alig lehetett levakarni az ablaküvegről, egyfolytában a tájat bámulta. Scott szendvicset tömött magába, közben fél kezével Luke oldalát fogta, hogy le ne essen a nagy bámészkodásban. Én személy szerint a reggeli kávé hiányában Kyle vállának döntött fejjel azzal küzdöttem, hogy ne ragadjon le a szemem és ne essek mély kómába a fáradtságtól. Remélem az állatkert körül találok valami kávéhoz hasonló dolgot. Már mikor épp majdnem elaludtam, a telefonom rezgése rázott ki a monotonitásból.

-Szia apa. – szóltam bele a készülékbe.
-Minden rendben van? – kérdezte, köszönés nélkül.

-Nem, Lucast elvesztettük a buszmegállóban, Scott belefulladt a szendvicsébe és a busz, amivel megyünk, százhússzal száguldozik lakott területen belül. Szerintem épp most ütött el valakit.

-Drágám… - kezdte apa – elég lett volna, ha azt mondod, hogy minden rendben.

-Jól van na. – nevettem el magam. – De tényleg nincs semmi baj. Minden a legnagyobb rendben.

-Ennek örülök, majd ha látod, hogy mikor érsz haza, kérlek hívj fel, mert szeretnék itthon lenni.

-Persze, ez természetes. Mész az irodába? – érdeklődtem tervei felől.

-Igen, be kell mennem néhány dolgot elintézni, de szerintem nem fog sokáig tartani.

-Rendben, akkor majd hívlak. – értettem meg kérését.

-Köszönöm, vigyázz rájuk. Szeretlek.

-Én is szeretlek. – szakítottam meg a vonalat végül.

Mikor zsebre raktam a telefonom azt vettem észre, hogy már meg is állt a busz az állatkert előtt és Lucas sietősen előre rohant. Persze, hát nem is az én öcsém lenne, ha nem sietne mindig. Azért remélem megtalálom, mikor lejutok. Jó tesó révén, mindenkit, aki hozzánk tartozott előre engedtem és mi maradtunk utoljára. Lucast nem volt nehéz megtalálni, ugyanis Scott mellett ugrált és rángatta a karját, hogy haladjunk már, mert várják a macik.

Nem sokkal később már valóban akadálytalanul bejutottunk az állatkertbe, mindenki nagy örömére. Christie és Mike külön vágtak neki az útnak, mi pedig négyen élveztük ki az állatkert örömeit.

Először az oroszlánok felé vettük az irányt, mivel tudtam, hogy kisöcsémnek azok a kedvenc állatai, meg amúgy is közel voltak, szóval ideálisnak bizonyult, mint első célpont.

-Nézd milyen pici! – nevetett Lucas azzal az édes négy éves kacagásával, mikor megpillantott egy fiatal oroszlánt.

Hihetetlen mennyi energia szorul a kicsikbe. Nem értem, honnan van ereje ilyenkor ugrálni és sikítozni minden pillanatban, mikor meglát egy újabb állatot. Néha mit meg nem adnék, ha kávé nélkül legalább fele ilyen aktivitásom lenne. De hát ez a kicsik kiváltsága, nincs mit tenni.

A hüllőházban jártunk, ami ugye épp alkalmas hely ahhoz, hogy egy négy éves kissrác rájöjjön, hogy ha nem kap rögtön valamit inni akkor kitikkad, így hát üresben álltunk a fekete mamba ketrece előtt, míg Scott vett valamit a kis gézengúznak.

-Olyan jó, hogy más vagy, mint a többi lány. - suttogta a fülembe Kyle, és átkarolta a derekamat. Előttem egy gyönyörű fekete mamba mozgott, ami a világ leggyorsabb kígyója, Afrika legnagyobbja és a világ egyik legmérgesebb kígyója és mégis az egyetlen dolog, ami lekötött, hogy Kyle a nyakamba szuszog és érzem az illatát.

- Azért Fekete Mamba, mert a szája…- mondta halkan a fülembe suttogva, de én fejeztem be helyette.

- Mert a szája belülről olyan, mint a tinta - fejeztem be halkan. Elnevette magát és a nyakamra nyomott egy puszit, engem pedig kirázott a hideg.
-Szeretlek. – mondta alig hallhatóan. De nem is kellett senkinek hallani, elég volt, hogy én tudtam.
-Én is szeretlek. – öleltem át egyre szorosabban, hogy minél közelebb kerüljek hozzá.

Egy kis idő után már a mosómedvék ketrecénél jártunk, mikor a szemben levő oldalnál észrevettem a srácot, akinek még hetekkel ezelőtt neki mentem a nyuszi csoport előtt. A kislánnyal volt, aki Luke csoporttársa, a kislányt pedig egy nő fogta kézen. Biztos a felesége, vagy valami hasonló lehet. Egy kicsit elgondolkoztam, amiből Lucas szavai zökkentettek ki.

-Al.. rángatta a pulcsim ujját. – pisilnem kell.

-Nem is csodálom, azután az üdítő mennyiség után, amit benyomtál ma. – néztem rá nevetve, majd másik öcsém felé fordultam. – Scott, beviszed pisilni?

-Neeeeeem, én veled akarok. – nézett rám kérően a szőke hajú herceg, mire elnevettem magam. Miért jobb egy lánnyal menni pisilni, mint a bátyjával…, aki történetesen fiú?! Rá kellett jönnöm, hogy a kölykök logikáját ne akarjam megérteni. Így hát kinyújtottam a kezem, hogy Luke megfoghassa és a mosdó felé sétáltam vele. Bevezettem magam előtt a női mosdóba és megvártam, míg végzett, majd a csapnál mindketten kezet mostunk.

-Jézusom bo… - kezdtem sajnálkozásokba, mikor megfordulva természetesen újra valakinek a mellkasára nyomtam a kezem, de mikor megláttam ki volt az elállt a szavam. Ő pedig csak nevetett.

-Másokkal is ezt csinálod, vagy csak engem tisztelsz meg ennyire? – nevetgélt tovább.

-A te hibád. – kezdtem bele érvelésembe. – Mit keresel a női mosdóban?

Kérdésemet követve, a már jól ismert kislány szaladt a csapok felé, tűrve fel a pulcsija ujját, és kiabálva, hogy „kész vagyoook!”.

-Itt a válaszod. – mosolygott a fiú, mire felkapta a kislányt, hogy elég magasan legyen és megmoshassa a kezét.

-Pedig egy perverz kukkolónak néztelek, aki a női mosdókban tölti a szabadidejét. – néztem rá gyanúsan, mire újra elmosolyodott. – De mi már végeztünk, szóval jó kukkolást! – tettem hozzá végül.

-Látlak még? – szólt utánam, mikor már az ajtóban jártam.

-Az óvodában jó eséllyel. – kiáltottam vissza egy választ.

Nem sokkal később, mikor az óra pontosan hármat ütött, már végeztünk is az állatkertben, a megbeszéltek szerint felhívtam apát és rövid időn belül már haza is értünk.
Este még posztoltam egy képet twitterre, majd fáradtan dőltem le az ágyba.

@1stWilliams: Állatkertben jártam, kék ib... vörös rókát láttam. :D