-Kyle… - szavaim számban haltak el és alig halhatóan törtek
utat maguknak összeszorított fogaim között.
A fiú még mindig csak állt és nézett rám. Hanyagul az ajtónak vetette vállát,
karjait összefonta maga előtt. Szemei elsötétedtek az elszántságtól, íriszei
szinte összefolytak pupillája színével. Mélyről jövő nevetése szántotta fel a levegőt,
majd közelebb hajolt.
-Remélem emlékszel még rám. – suttogott a fülembe mély hangján, majd ügyet sem véve rá, hogy lefagyva állok vele szemben, erőteljesen belökte mellettem az ajtót, amit mindaddig tartottam és nevetve, zsebre vágott kézzel haladt el mellettem a nappali felé. – Szia Kyle. – húzta el a neve végét. –Gyere beljebb, örülök, hogy látlak.
-Hello… - nyögtem ki végül és követtem a nappaliba, majd tisztes távolságot tartva, míg ő levágta magát a kanapéra én a fotelra ültem. – Mit akarsz? – néztem rá komolyan.
-Ugyan kedvesem. – kezdett újra nevetni. – Hát így kell fogadni szíved választottját?
-Mondd mit akarsz és tűnj el. – mondtam ki keményen, elhatároztam, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni. Legalábbis… próbáltam ehhez tartani magam.
-Emlékszel még a legutóbbi beszélgetésünkre, ugye? – kezdte el a mondandóját és rám tapasztotta borzasztó tekintetét, majd mondandója közben lassan felállt és heves gesztikulálások közepette leült a fotelom kartámlájára. – Ó, látom, emlékszel. Megmondtam, hogy kussolsz a dolgokról, hát nem megmondtam?
-Kyle mi bajod? – néztem rá szúrós tekintettel, majd közelsége miatti frusztráltságom eredményeképp felálltam és tovább álltam volna, de elkapta a kezem.
-Nem mész te sehova. Itt maradsz és meghallgatod, amit mondok. Megértetted? – szemei még sötétebbé váltak, mint ezelőtt, úgy éreztem bármire képes. Nem először tört rám ez az érzés, de még mindig megijesztett.
-Mit akarsz? – szóltam rá erényesebben minden egyes szót külön kihangsúlyozva ezzel is még több erőt adva kérdésemnek. Nem lehet, hogy tud a rendőrségről. Nem lehet, hogy tud Nathanról és arról, hogy épp egy nyitott aktában szerepel a neve. Ha erről tudomást szerez, tuti biztos, hogy kicsinál.
-Nagyon jól tudod, hogy mit akarok. – mondta, majd levágta magát a kanapéra és félig magára húzott még mindig csuklómat szorítva.
-Engedj el. – fészkelődve próbáltam kiszabadulni szorításából, mire csak nevetett nyomoromon.
-Nem kell, hogy félj tőlem. – suttogta szinte hallhatatlanul. – Csak mindent úgy kell csinálnod, ahogy én azt akarom és semmi bajod nem esik.
Végigsimított az arccsontomon meleg kezével. Kínosan és zavarba ejtően közel volt hozzám. De nem tudtam úgy nézni rá, mint azelőtt.
-Mondd csak kedvesem… - suttogott még mindig – mit keres a twittereden kép arról a seggfejről?
Összerezzentem. Féltékeny volt. Sokkal rosszabb és sokkal ijesztőbb volt a suttogása, mintha kiabált volna. Egyik kezével a combomat szorította erősen, nehogy véletlen fel tudjak állni fogságából, másikkal pedig a derekamat fogta. Tudtam, hogy bármikor, ha megpróbálnék felállni, utánam kapna és visszarántana. Tudtam, hogy semmi esélyem és tudtam, hogy ideges, láttam rajta…
-Semmi közöd hozzá kivel kávézok. – vágtam oda nyersen ezzel még jobban felhergelve, de nem érdekelt.
-Na idefigyelj. – mondta, majd erősen maga alá fordított és egy pillanat alatt fölém helyezkedett. – Amíg az én nőm vagy mindenhez van közöm.
-Kyle hagyjál, semmi közöd hozzám, bedrogoztál és ott hagytál. – vágtam szemrehányóan arcába.
-Sehogy sem tudod bizonyítani. – nevetett felszabadultan. Még mindig fölöttem térdelt, erősen nyomta magát csípőmhöz. Szerette, ha kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Teljességgel uralkodhatott felettem. Pedig ezt nem is olyan rég még élveztem volna… de ez már elmúlt, az az ember számomra teljesen a múlté.
-De én tudom és ez épp elég. – húztam mosolyra a szám, hogy lássa, nem félek tőle, majd a csukóm után nyújt és leszorította a kanapé karfájára.
-Még egyszer kérdezem – hajolt annyira közel, hogy éreztem arcomon leheletét – és jól gondold meg, mit válaszolsz. Mi közöd van ahhoz a bájgúnárhoz?
-Kyle kibaszottul semmi közöm hozzád és neked sincs ahhoz, hogy kivel mit csinálok a picsába már, hogy lehetsz ilyen korlátolt barom? – egy pillanat alatt hagyták el a félhangos szavaim a számat, mire ő újra kiegyenesedett, majd fejét rázva elnevette magát, kiropogtatta ujjait lassú mozdulatokkal, beharapta alsó ajkát, majd egyik kezével átfogta a nyakam. A másik kezével pedig hirtelen lendített egyet és a másodperc töredéke alatt landolt arcomon. Összeszorítottam szemem, de nem tudtam megállni, hogy könnyim utat törjenek maguknak. Fejem oldalra csuklott, úgy éreztem egy másodperc alatt megfulladok. Nem is az fájt, hogy megütött, hanem a legjobban, talán ahogy bánt velem, teljesen kiszolgáltatott helyzetben terültem el a kanapén, keze a nyakamon, a másikat pedig nevetve megrázza és ujjait nyújtóztatja, majd nyakamra szorít és újra arcomba hajol.
-A saját érdekedben remélem, hogy rólam nem esik szó ezeken a kis kávézgatásokon te nyomorult. Mert tudod mi lesz a vége… - hangja egyre halkult. Sosem kiabált, értett hozzá, hogy kell az ember érzéseire hatni. Teljesen megsemmisülve éreztem magam. – Megmondtam, hogy ha bárki tudomást szerez a történtekről vagy bárkit megpróbálsz bevonni abba ami csak ránk tartozik, kicsinállak.
Az utolsó szó szótagokban hagyta el a száját. Zaklatott tekintete rám szegeződött, hosszan nézett és mielőtt elengedte volna a nyakam még egyszer megerősítésként szorított rajta egyet.
Végül leszállt a csípőmről és teret hagyott, hogy végre megmozdulhassak. Kihasználva az alkalmat és megakadályozva, hogy véletlen meggondolja magát és visszaüljön amilyen gyorsan csak tudtam felültem, lábaimat magam elé húzta, kezeimmel összekulcsoltam és ráhajtott állal figyeltem további cselekvéseit. Kyle velem szembe ült le, a kanapé másik felére.
-Ha azt csinálod, amit mondok, akkor semmi bajod nem lesz kedvesem. – kezét végighúzta a lábamon, de továbbra is fenn tartotta a domináns megnyilvánulásait. – Csak a te érdekeidet nézem, és nem akarom, hogy rossz emberekhez fordulj. Remélem, tudod, hogy én vagyok az egyetlen, aki jót akar neked.
Mélyen nézett a szemembe, látta, hogy könnyezek, de nem érdekelte. Csak a saját lelkiismeretét akarta tisztára mosni. Vajon szeretett valaha? Vagy mindig csak egy cseléd kellett neki, akit kedve szerint ugráltathat?
-Jól vigyázz mit csinálsz. – tette hozzá és egyúttal a kanapéról lökte el magát. – Nem kell kikísérni, kitalálok egyedül is. – nevetett még egyet utoljára, amitől kirázott a hideg. Nem értettem, hogy lehet egy emberben ennyi szélsőséges tulajdonság.
Amint Kyle bevágta maga után a bejárati ajtót gyorsan a konyhába futottam, kinyitottam a mélyhűtőt és egy csomag zöldbabot kaptam ki, amit egy darab ruhába tekerve arcomhoz nyomtam. Az érzésre felszisszentem, még mindig éreztem tenyere nyomát, éreztem, hogy éget, éreztem, hogy ujjai nyomán lüktet a bőröm. Egyik kezemmel még mindig a fagyaszott babot fogtam, másikkal pedig sietősen a csapot nyitottam, hogy megmossam az arcom, hátha egy kicsit megnyugtat. Mikor elzártam a csapot és egy törlőkendővel nagyjából szárazra töröltem arcom a fürdőszoba felé tartottam, hogy a tükörben jobban szemügyre vegyem mit tett velem. A babot ledobtam a szennyes tetejére és a tükörbe néztem. A nyakam egy csíkban piroslott, viszont az arcom halványodni kezdett. Kezemmel a nyakam átfogva idéztem fel mit is tett velem, nehezen nyeltem, úgy éreztem, ha nem iszok, megfulladok. Sietve nyitottam meg a csapot és nagy kortyokban nyeltem a hűsítő vizet. Nem akartam elképzelni mi történhet, ha rájön, hogy a rendőrség tud róla…
Szeretném minden hasonló rész után kihangsúlyozni, hogy az erőszak soha nem megoldás és ha hasonlót tapasztaltok, fontos, hogy ne féljetek segítséget kérni, mert egyedül nem tudjátok megoldani és feldolgozni a történteket!
-Remélem emlékszel még rám. – suttogott a fülembe mély hangján, majd ügyet sem véve rá, hogy lefagyva állok vele szemben, erőteljesen belökte mellettem az ajtót, amit mindaddig tartottam és nevetve, zsebre vágott kézzel haladt el mellettem a nappali felé. – Szia Kyle. – húzta el a neve végét. –Gyere beljebb, örülök, hogy látlak.
-Hello… - nyögtem ki végül és követtem a nappaliba, majd tisztes távolságot tartva, míg ő levágta magát a kanapéra én a fotelra ültem. – Mit akarsz? – néztem rá komolyan.
-Ugyan kedvesem. – kezdett újra nevetni. – Hát így kell fogadni szíved választottját?
-Mondd mit akarsz és tűnj el. – mondtam ki keményen, elhatároztam, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni. Legalábbis… próbáltam ehhez tartani magam.
-Emlékszel még a legutóbbi beszélgetésünkre, ugye? – kezdte el a mondandóját és rám tapasztotta borzasztó tekintetét, majd mondandója közben lassan felállt és heves gesztikulálások közepette leült a fotelom kartámlájára. – Ó, látom, emlékszel. Megmondtam, hogy kussolsz a dolgokról, hát nem megmondtam?
-Kyle mi bajod? – néztem rá szúrós tekintettel, majd közelsége miatti frusztráltságom eredményeképp felálltam és tovább álltam volna, de elkapta a kezem.
-Nem mész te sehova. Itt maradsz és meghallgatod, amit mondok. Megértetted? – szemei még sötétebbé váltak, mint ezelőtt, úgy éreztem bármire képes. Nem először tört rám ez az érzés, de még mindig megijesztett.
-Mit akarsz? – szóltam rá erényesebben minden egyes szót külön kihangsúlyozva ezzel is még több erőt adva kérdésemnek. Nem lehet, hogy tud a rendőrségről. Nem lehet, hogy tud Nathanról és arról, hogy épp egy nyitott aktában szerepel a neve. Ha erről tudomást szerez, tuti biztos, hogy kicsinál.
-Nagyon jól tudod, hogy mit akarok. – mondta, majd levágta magát a kanapéra és félig magára húzott még mindig csuklómat szorítva.
-Engedj el. – fészkelődve próbáltam kiszabadulni szorításából, mire csak nevetett nyomoromon.
-Nem kell, hogy félj tőlem. – suttogta szinte hallhatatlanul. – Csak mindent úgy kell csinálnod, ahogy én azt akarom és semmi bajod nem esik.
Végigsimított az arccsontomon meleg kezével. Kínosan és zavarba ejtően közel volt hozzám. De nem tudtam úgy nézni rá, mint azelőtt.
-Mondd csak kedvesem… - suttogott még mindig – mit keres a twittereden kép arról a seggfejről?
Összerezzentem. Féltékeny volt. Sokkal rosszabb és sokkal ijesztőbb volt a suttogása, mintha kiabált volna. Egyik kezével a combomat szorította erősen, nehogy véletlen fel tudjak állni fogságából, másikkal pedig a derekamat fogta. Tudtam, hogy bármikor, ha megpróbálnék felállni, utánam kapna és visszarántana. Tudtam, hogy semmi esélyem és tudtam, hogy ideges, láttam rajta…
-Semmi közöd hozzá kivel kávézok. – vágtam oda nyersen ezzel még jobban felhergelve, de nem érdekelt.
-Na idefigyelj. – mondta, majd erősen maga alá fordított és egy pillanat alatt fölém helyezkedett. – Amíg az én nőm vagy mindenhez van közöm.
-Kyle hagyjál, semmi közöd hozzám, bedrogoztál és ott hagytál. – vágtam szemrehányóan arcába.
-Sehogy sem tudod bizonyítani. – nevetett felszabadultan. Még mindig fölöttem térdelt, erősen nyomta magát csípőmhöz. Szerette, ha kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Teljességgel uralkodhatott felettem. Pedig ezt nem is olyan rég még élveztem volna… de ez már elmúlt, az az ember számomra teljesen a múlté.
-De én tudom és ez épp elég. – húztam mosolyra a szám, hogy lássa, nem félek tőle, majd a csukóm után nyújt és leszorította a kanapé karfájára.
-Még egyszer kérdezem – hajolt annyira közel, hogy éreztem arcomon leheletét – és jól gondold meg, mit válaszolsz. Mi közöd van ahhoz a bájgúnárhoz?
-Kyle kibaszottul semmi közöm hozzád és neked sincs ahhoz, hogy kivel mit csinálok a picsába már, hogy lehetsz ilyen korlátolt barom? – egy pillanat alatt hagyták el a félhangos szavaim a számat, mire ő újra kiegyenesedett, majd fejét rázva elnevette magát, kiropogtatta ujjait lassú mozdulatokkal, beharapta alsó ajkát, majd egyik kezével átfogta a nyakam. A másik kezével pedig hirtelen lendített egyet és a másodperc töredéke alatt landolt arcomon. Összeszorítottam szemem, de nem tudtam megállni, hogy könnyim utat törjenek maguknak. Fejem oldalra csuklott, úgy éreztem egy másodperc alatt megfulladok. Nem is az fájt, hogy megütött, hanem a legjobban, talán ahogy bánt velem, teljesen kiszolgáltatott helyzetben terültem el a kanapén, keze a nyakamon, a másikat pedig nevetve megrázza és ujjait nyújtóztatja, majd nyakamra szorít és újra arcomba hajol.
-A saját érdekedben remélem, hogy rólam nem esik szó ezeken a kis kávézgatásokon te nyomorult. Mert tudod mi lesz a vége… - hangja egyre halkult. Sosem kiabált, értett hozzá, hogy kell az ember érzéseire hatni. Teljesen megsemmisülve éreztem magam. – Megmondtam, hogy ha bárki tudomást szerez a történtekről vagy bárkit megpróbálsz bevonni abba ami csak ránk tartozik, kicsinállak.
Az utolsó szó szótagokban hagyta el a száját. Zaklatott tekintete rám szegeződött, hosszan nézett és mielőtt elengedte volna a nyakam még egyszer megerősítésként szorított rajta egyet.
Végül leszállt a csípőmről és teret hagyott, hogy végre megmozdulhassak. Kihasználva az alkalmat és megakadályozva, hogy véletlen meggondolja magát és visszaüljön amilyen gyorsan csak tudtam felültem, lábaimat magam elé húzta, kezeimmel összekulcsoltam és ráhajtott állal figyeltem további cselekvéseit. Kyle velem szembe ült le, a kanapé másik felére.
-Ha azt csinálod, amit mondok, akkor semmi bajod nem lesz kedvesem. – kezét végighúzta a lábamon, de továbbra is fenn tartotta a domináns megnyilvánulásait. – Csak a te érdekeidet nézem, és nem akarom, hogy rossz emberekhez fordulj. Remélem, tudod, hogy én vagyok az egyetlen, aki jót akar neked.
Mélyen nézett a szemembe, látta, hogy könnyezek, de nem érdekelte. Csak a saját lelkiismeretét akarta tisztára mosni. Vajon szeretett valaha? Vagy mindig csak egy cseléd kellett neki, akit kedve szerint ugráltathat?
-Jól vigyázz mit csinálsz. – tette hozzá és egyúttal a kanapéról lökte el magát. – Nem kell kikísérni, kitalálok egyedül is. – nevetett még egyet utoljára, amitől kirázott a hideg. Nem értettem, hogy lehet egy emberben ennyi szélsőséges tulajdonság.
Amint Kyle bevágta maga után a bejárati ajtót gyorsan a konyhába futottam, kinyitottam a mélyhűtőt és egy csomag zöldbabot kaptam ki, amit egy darab ruhába tekerve arcomhoz nyomtam. Az érzésre felszisszentem, még mindig éreztem tenyere nyomát, éreztem, hogy éget, éreztem, hogy ujjai nyomán lüktet a bőröm. Egyik kezemmel még mindig a fagyaszott babot fogtam, másikkal pedig sietősen a csapot nyitottam, hogy megmossam az arcom, hátha egy kicsit megnyugtat. Mikor elzártam a csapot és egy törlőkendővel nagyjából szárazra töröltem arcom a fürdőszoba felé tartottam, hogy a tükörben jobban szemügyre vegyem mit tett velem. A babot ledobtam a szennyes tetejére és a tükörbe néztem. A nyakam egy csíkban piroslott, viszont az arcom halványodni kezdett. Kezemmel a nyakam átfogva idéztem fel mit is tett velem, nehezen nyeltem, úgy éreztem, ha nem iszok, megfulladok. Sietve nyitottam meg a csapot és nagy kortyokban nyeltem a hűsítő vizet. Nem akartam elképzelni mi történhet, ha rájön, hogy a rendőrség tud róla…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése