„Indulok”
Alice, Mason, Robbie és Hope. A díszes társaság. Robbie és Alice kinn cigiztek, mi pedig leadtuk a dzsekiket addig a bejárat melletti ruhatárba.
-Elmegyek hozok inni. – állt fel Kyle már mikor mindenki egy kanapén ült körbe és egy ideje beszélgettünk minden tök értelmetlen dologról, ami amúgy le se igazán kötött, szóval azt, hogy igyunk azt egy nagyon jó ötletnek tartottam. De biztos nem megy egyedül.
-Megyek veled. – kulcsoltam össze ujjainkat és szorosan mellé álltam, hogy még véletlen se tudjon lerázni és azt csinálni, mint múltkor.
-Na mi van félsz? – támaszkodott neki hanyagul a pultnak és egy félmosolyt eresztett rám.
-Tőled? – nevettem el magam. – Na persze.
-Akkor minek jöttél velem, nem bízol bennem? – kérdezte, miközben még mindig gyanakodva méregetett.
-Nem akarok megint a kórházban felkelni. – dobtam oda neki hanyagul, mire csak felmorgott és a pultos srác felé fordult.
-Hat whisky kóla lesz. – a pultos csak bólintott, elvette a pénzt, amit Kyle a pultra levágott és csinálta is a kért innivalókat. „Whisky kóla lesz”. Hát gratulálok Kyle, tök szofisztikáltan tudsz beszélni. Bocsánatkérően Kyle bunkósága miatt a pincérre mosolyogtam, remélve, hogy érti mi a szándékom vele és úgy tűnt üzenetem eljutott hozzá, ugyanis visszamosolygott.
-Hé… - lökte oda Kyle egy biccentés kíséretében. – Ne a csajomat nézegessed, csináljad, amit kértem, vagy nem azért fizetnek kisköcsög?
Szememet lecsukva mély levegőt vettem és az eddig pulton fekvő kezembe temettem arcom. Nem hiszem el, hogy neki még a pultos srácra is féltékenynek kell lenni, aki rám mosolygott. Soha nem találkoztam vele és semmit nem tudok róla. Most komolyan Kyle?!
-Neked mi bajod? – fordult felém „életem szerelme”, kezében a tálcányi alkohollal, indulásra készen vissza a koszos kanapé felé.
-Semmi Kyle, semmi. Gyere, menjünk. – fogtam meg a szabad kezét és magam után rántottam. Igazából reméltem, hogy elesik, de nem így lett. Pedig milyen szép lett volna Kyle a földön. Csak sajnos gyorsan kapcsolt és a pici dobogón, ami a pulthoz vezetett, gyorsan lépkedett lefelé.
-Tessék szerelmem. – nyomta a kezembe a poharat, egy bájos mosoly kíséretében.
-Kösz drága. – löktem oda én is. – Hálás vagyok.
Néhány perccel később, mivel az ajtóval szembeni boxban ültünk nem volt nehéz megpillantanom Jamest, aki épp szemével pásztázott végig a helyen, minket keresve, majd nem sok idő kellett, hozzá, hogy tekintetünk találkozzon. Pillanatokkal később rezzenéstelen arccal fordultam vissza a díszes társaságunkhoz.
-És képzeld túl sokat ittam, a csaj meg még nálam is többet. – mesélte Robbie izgalmas történetét. – De kit érdekelt, megdugtam, ha már ott voltam. – nevetett tovább.
Alig vártam, hogy már végre haza mehessek. Komolyan mondom, egyszer megszabadulok Kyletól pezsgőt bontok a jeles alkalomra.
James a pultnál ült, én pedig egy hirtelen mozdulattal lehúztam a whisky kólámat.
-Megyek, hozok inni. – súgtam oda a mellettem ülő Kylenak, aki igazából nem törődött vele, mit csinálok, csak bólintott egyet egyetértést jelezve. Nagy léptekkel szeltem át a távolságot, ami elválasztott.
-Szia, egy margarithát kérnék. – hajoltam közelebb a pultos sráchoz, hogy a zenétől jobban hallja mit is akarok. James mellé álltam, majd rá sem nézve köszöntem neki.
-Minden rendben? – kérdezte, miközben az előtte levő sörös korsót szuggerálta.
-Persze. – mondtam, majd bizonyításképp gyorsan megszorítottam a kezét.
A gyors beszélgetést követően hátra fordultam és visszabattyogtam a társasághoz, majd levágtam magam Kyle mellé ismételten. Mire visszaértem Mason már elindult a rövidekért, hogy versenyezhessenek, ki bírja tovább. Biztosan izgalmas verseny lesz nézni, hogy lerészegednek és maguk alá hánynak. Én inkább maradtam a szolidalitás vonalán ma este.
-Na fiatalok. – húzta el a szó végét. – Itt a megmentő.
Alice kipakolta mindenki elé az 5 rövidet amiből mondjuk 6 lett, mert közöltem, hogy nincs az az Isten, hogy én versenyezzek velük.
-Ne már Allison, ne rontsd el a bulit. – nézett rám Hope felmelve a szemöldökét, mintha kb azt közöltem volna, hogy hahó, kinyírtam egy embert.
-Nem, nem aludtam túl sokat, hamar kiütném magam, szóval vegyük úgy, hogy már ki is estem. – nevettem rá, majd kortyoltam egyet az előttem levő koktélból.
-Nem aludt eleget, mi? – lökte meg nevetve Mason Kyle lábát, mire a fiú csak röhögve bólogatott.
-Ja pont azért amire gondolsz. – motyogtam az orrom alá.
-Egy, kettő, húzd le! – szólt a vezényszó a következő pillanatban és körülbelül fél perc alatt a hat feles már le is csúszott a torkukon.
Lassan telt az este és fogalmam nem volt, hogy mikor érek haza. Kyle keze időközben a combomra vándorolt, majd tolta egyre feljebb, mire én bökdöstem lefelé, ami néha nem ment egyszerűen. James pedig még mindig a pultnál ült, fáradhatatlanul vizslatva, hogy mi történik. Meglepetésemre, néhány perccel később, Whittmore lépett be az ajtón teljesen civil ruhában, majd rám nézett és bólintott, jelezve, hogy semmi probléma nincs és leült James mellé egy bárszékre, majd beszélgetni kezdtek.
Az idő lassan múlt, kezdtem úgy érezni, hogy az éjszakának sose lesz vége. Whittmore valami koktélt ivott és Jamessel beszélgetett. Hálás voltam, hogy nekik, hogy mellettem vannak és vigyáznak rám, még ha nem is közvetlenül, de ott voltak és nagyobb biztonságban éreztem magam.
-Kimegyünk cigizni. – nézett fel Mason röhögve, épp az egyik sztoriját befejezve a poharából. – Jöttök?
-Persze. – állt fel Kyle és húzott engem is maga után. Bár mondjuk inkább botladozott. Nagyon nem volt már szomjas. Nekem meg nagyon nem volt kedvem vele menni, de valljuk be semmi beleszólásom nem volt a dologba.
Ijedt tekintettel pillantottam James felé, aki csak komoran bólintott biztatásként, majd a pult felé visszafordulva levágta az üres poharát. Viszont mást nem láttam, mert a következő pillanatban Kyle már kirántott az ajtón. Kint csípett a levegő, egy szál egybe ruhában álltam a kijelölt dohányzó helynél. A srácokat biztos fűtötte a sok rövid, de nekem a testhőm úgy éreztem perceken belül a mínuszba lép át, így nem bántan igazából, hogy Kyle félig magához húzva ölel. Más körülmények között minden bizonnyal zavaró lett volna vállamon a mocskos keze, de megfagyáshoz közeli állapotban éreztem magam, a szokásosnál is hűvösebb estén. A bentről kiszűrődő zenét dúdolgattam, és egyik lábamról a másikra álltam, hátha egy kis mozgással felpezsdítem a bennem még mozgó vérállományt.
-Képzeld el kétszázzal vágtam végig az autópályán. – röhögött Mason és elnyomta a még füstölgő cigarettaszálat a falon, majd válla felett elhajította. Mondjuk ott volt előtte a kuka, amire csikktartó volt felszerelve, de mit számít.
-Bemegyünk? – fújta ki az utolsó leheletnyi füstöt Alice, majd Robbieba kapaszkodva a bejárat felé haladt.
-De mindjárt. – fordított maga felé Kyle, majd egy puszit nyomott a homlokomra, a többiek pedig csak vállat vonva bementek.
-Kyle, miért nem megyünk be? Nagyon fázom. – néztem fel a fiú szemeibe, aki még mindig közel tartott magához, de nem szólt semmit, válaszul csak rám mosolygott.
-Kyle! – szóltam erényesebben. A fiú pedig maga előtt tolt, míg nem éreztem, hogy hátam a hideg falnak ütődik. Egyik kezét csípőmön tartva, másikkal a nyakam fogva állt előttem és ajkait hevesen az enyémre nyomta. Szemöldököm összehúztam, szemeimet összeszorítottam és vártam, hogy a pillanat véget érjen. Nem csókoltam vissza. Semmi kedvem nem volt Kyleal jópofizni, pláne nem csókolózni vele.
-Kyle! – mondtam ki a nevét, amennyire jelenlegi helyzetem engedte. Kezeim pedig mellkasára tapasztottam és próbáltam ellökni magamtól. Remegtem, fáztam és utáltam őt.
-Cssss… - tapasztotta kezét a számra, majd nevetve fogai közé vette nyakam vékony bőrét és szívni kezdte azt. Nem bírtam ellökni magam, úgy éreztem sosem lesz vége. A másodpercek órákként hatottak és sehogy nem bírtam elválasztani magamtól. Kezét a ruhám pántján csúsztatta végig, majd apró mozdulattal lehúzta a vállamról azt és nyomán apró puszikat hagyott.
-Engedj el! – kiáltottam rá, mire felkapta fejét és újra csak rám nevetett.
-Élvezni fogod. – suttogta elém, majd gyorsan számra kapott, hogy még véletlen se tudjak megszólalni.
Kezével fenekembe markolt, másikkal pedig a nadrágjába tűrt ingjét húzta ki és mohón övcsatjához kapott. Előre dőlve feszült nekem, hátam pedig szorosan a falnak támaszkodott. Éreztem, hogy nadrágja ágyéktájban kezd egyre szűkebbé válni és nem tudtam, hogy meneküljek. Rugdalóztam, kapálóztam, de csak annyira futotta, hogy erősebben tartott. Övcsatja hanyagul köztünk lógott, ő pedig a ruhám aljához nyúlt és felfelé kezdte húzni azt. Hiába is próbáltam csuklójánál szorítva lejjebb tolni a kezeit és megakadályozni a mozdulatot, a következő pillanatban már a bugyimat húzta oldalra.
-Kyle! – sikítottam teljesen kétségbeesve. Egy utolsó próbát tettem, hogy elengedjen. – Valaki! Segítség!
-Nincs itt senki. – nevetett alattomosan és sajnos igaza volt.
Alsónadrágját egy egyszerű mozdulattal lejjebb tolta épp annyira, hogy elég helyet kapjon meredező hímtagja. Majd másodpercekkel később magamban éreztem első lökését.
Összeszorított szemmel vártam, hogy vége legyen a borzalomnak. Minden erőm elszállt és nem tudtam semmit tenni. Fejemet lehajtva egy könnycsepp gördült le arcomon, amit másik követett.
-Valaki! – utolsó erőmet is összeszedve kiáltottam.
Következő pillanatban az ajtó nyílt ki mellettem és erősen a falnak vágódott. A fiú alig néhány másodperc leforgása alatt rántotta le rólam Kylet és vágta erősen orrba, majd kezét háta mögé tekerve hajánál hátrahúzva tartotta maga előtt.
-Te utolsó patkány. – sziszegte fogai között a szavakat a fülébe. Én pedig csak megsemmisülve álltam a nyitott ajtó mellett és kezeimet mellem alatt fontam össze.
A megmentőm szembe fordult Kyleal és még mindig hajánál fogva elérte, hogy rá nézzen. Orrából folyt a vér, fejét pedig oldalról a falnak szorította és egy erős mozdulattal bele vágta, majd határozott mozdulattal lökte előre és kiáltott utána.
-Takarodj innen és soha többet nem akarlak látni.
Még mindig az ajtó mellett álltam, sminkem elfolyt, és könnyeim még mindig patakokban törtek utat arcomon.
-Jól vagy? – nézett rám megrémülve, majd csípőmre rakta a kezét, mire én összerezzentem és reakciómat látva gyorsan el is vette. – Ne haragudj.
-Köszönöm. – suttogtam magam elé, majd egy határozott és hirtelen mozdulattal átöleltem és mellkasába fúrtam a fejem. Percekig csak álltam, öleltem és sírtam.
-Menjünk be. – tolt el egy kicsit magától a fiú. – Kikérjük a dzsekid és felmegyünk hozzám.
Bólintással nyugtáztam az ötletét, majd a ruhatár felé haladtam.
-Maradj itt, jó? – nézett rám, én pedig újra csak bólintottam. Álltam a ruhatár előtt és vártam a sorom, mikor eszembe jutott, hogy a biléta Kyle zsebében pihen.
Láttam, hogy James rohamos léptekkel a bárpult felé tart és karba tett kézzel áll meg Whittmore előtt.
-Hogy történhetett ez meg? – kezdett el önkívületi állapotban kiabálni. – Hogy engedheti meg magának?
Nathan tágra nyílt szemekkel nézte a magas fiút és próbálta neki mutogatni, hogy ne üvöltsön, mert lebuktatja, de James tovább folytatta, mire Nathan leszegett fejjel a kezében levő feltehetően alkoholmentes italra tekintve csak annyit mondott.
-A vészkijáratra nem gondoltunk, elől áll egy járőrautó, de hibáztunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése