16. rész - Baby steps

Szavaimra hirtelen felkapta a fejét, mert érezte mennyire fontos dolgot is akarok mondani. Csupán néhány perc leforgása alatt ismertettem vele a terv legapróbb részleteit is.
-Al… én szívesen segítek neked ahol tudok. – nézett rám szemöldökét összehúzva. – De ez elég veszélyes, nem gondolod?
-Tudom, de csomó ember fog mögöttem állni. – érveltem, miért nem olyan vészes, mint ő gondolja.
-De nem fog róla tudni senki, akkor nem tudnak megvédeni, jól átgondoltad te ezt? – méregetett tovább a fiú.
-James… Whittmore mögöttem áll és a rendőrséggel kapcsolatban leszek folyamatosan. Nem eshet semmi bajom.
-Rendben. – zárta rövidre a beszélgetést, majd a csészére meredt tekintettel mélyen elgondolkozott. – Segítek… - mondta ki végül nyögvenyelősen, majd gyorsan hozzá tette. – De ígérd meg, hogy ha bármi nem a terv szerint halad, akkor rögtön kiszállsz, vagy ha bármi bajod történne...
Némán bólintottam és arcomon egy mosoly terült szét. Tudtam, hogy minden rendben lesz és tudtam, hogy semmi nem tántoríthat el most már. Szemem előtt lebegett a cél, és hogy a hegy tetejére tűzzem a siker zászlaját még egy nehéz utat kell bejárni, de nem bántam. Tudtam, hogy helyesen cselekszem. Eljött az én időm, kaptam egy lehetőséget és élnem kell vele.
-Min gondolkozol? – fürkészte a tekintetem a fiú.
-Csak hogy lehet, hogy veszélyes és lehet, hogy igazad van, de ezt meg kell tennem. – böktem ki.
-Minden rendben lesz. – mosolygott rám biztatóan. A szerepek felcserélődtek és most ő öntött belém egy kis bátorságot. - És végső soron jó döntést hoztál, muszáj valamit tenni.
-Igen, én is így gondolom. – bólogattam. – Egyébként utál a kutyád… - mutattam a sarokban ülő és felém néző eb felé, aki épp vicsorgott rám, mire James elnevette magát.
-Nem utál, csak szeretne játszani. – nevetett tovább.
-Játszani? – néztem rá felvont szemöldökkel. – Hát nem úgy néz ki, mint aki annyira játszani akar, szerintem inkább meg akar enni.
-Hogy enne meg egy ilyen kicsi kutya téged? – nevetett James tovább.
-Hát elég elszántnak tűnik. – magyaráztam tovább az elméletem.
-Igen, mindjárt neked ugrik és átharapja a torkod, vigyázz vele, nagyon sátáni. – mondta, majd elindult a kutya felé és egy egyszerű mozdulattal az ölébe kapta, majd immáron ketten leültek a kanapéra. – Látod, hogy szeret? – nyomta az arcomba a kutyát.
-Mindjárt megharap. – hőköltem hátra, mikor a kis állat ugatott egy hangosat, James pedig újra elnevette magát.
-Izgatott. Egy ekkora állat nem is tud veszélyes lenni. – tájékoztatott jókedvűen és a következő pillanatban lerakta Foxot közénk a kapaéra, mire a felsőtestemre ugrott és egy egyszerű mozdulattal arcon nyalt, James pedig csak tovább nevetett.
-LÁTOD? – mutattam rá megrökönyödve a kutyára, tágra nyílt szemekkel, a kis állat pedig még mindig az arcomba vigyorgott. – Ízlelget…  de, remélem nem tetszett neki, amit érzett és hamarosan belátja, hogy nem vagyok egy potenciális ebéd alany.
-Pedig szerintem elég lennél neki pár napig tekintettel arra, hogy tízszer olyan pici, mint te. – húzta az agyam immáron.
A kiskutya tovább csaholt a kanapén és ugrálgatott fel s alá én pedig alig győztem nyújtogatni a nyakam, hogy ne érje el az arcom azzal a borzasztó hosszú nyelvével.
James látja a szenvedésem megfogta a kiskutyát és a földre rakta, mire lehajoltam hozzá és hogy érezze, hogy igazából én szeretem őt meg úgy általában a kutyákat megpaskoltam a kis fejét ő pedig izgatottan vakkantott egyet mire újra összerezzentem.
-Jézusom. – préseltem ki a szót fogaim között mire James újra csak felnevetett, majd felemelte a kávéját és belekortyolt, én pedig előkaptam a telefonom a zsebemből és megnyitottam a kamerát, a készüléket pedig James felé tartottam.
-JAMES! – szóltam rá hirtelen, mert az istenért se akart a kamerába nézni, mire összerezzent, de hát végső soron sikerrel jártam, mert rám emelte tekintetét. – Bocs csak akarok egy képet twitterre. – nevettem, mire felém nyújtotta a csészét, elvette tőlem a telefonom és lőtt egy szelfit.
-Most már ne kiabálj. – adta vissza nevetve a telefonom, mire én is eleresztettem egy mosolyt és posztoltam is a képet twitterre.

@1stWilliams: @JamesMaslow #lazulás #legjobbdélután #kávézási

Amint a képet kiposztoltam James hírnevének köszönhetően és annak, hogy betageltem gyorsan terjedni kezdett a twitteren és kaptam az értesítéseket a tovább osztásról. Örömmel léptem ki a twitterből és kora este lévén egy kis beszélgetés után elindultam haza, otthon még játszottam egy kicsit öcsémmel és le is feküdtem aludni.

Reggel kipihenten keltem, végre olyan hosszú idő után úgy éreztem nincs mitől félnem.
-Jó reggelt. – pusziltam meg apát, miközben egyik kezemben a bögrémet szorongattam.
-Jó reggelt kicsim. – mosolygott rám. – Hogy vagy?
-Én jól, és te? – méregettem gyanakodva. – Gondterheltnek tűnsz…
-Minden rendben persze, csak tudod a francia meló, sokat kell rajta dolgoznom nagyon. De azzal, hogy megkaptuk a szerződést ezt elvállaltam, csak azért azt hittem könnyebb lesz. – legyintett. – Hogyha engem neveznek ki projektvezetőnek, akkor pedig el kell utazni néhány napra Franciaországba, az is egy kicsit bonyolult lesz, de még ezen ne gondolkodjunk. – mesélte nevetve.
Olyan jó látni, hogy ennyire szereti csinálni a munkáját, hogy neki ez tulajdonképpen nem is munka, hanem mondhatjuk úgy, hogy a hobbija. Az irodája tele van tervrajzokkal, a francia kampány arculatterveivel és néhány látványtervvel az elképzeléseiről, sőt még maketteket is csinál néha. Egy egész üzlettervezet van kirakva egy asztalon orvosi pálcikákból.
-Apa… - kezdtem bele a szónoklatomba. – Legyél egy kicsit önző, tudom, hogy mindig a mi érdekeinket tartod szem előtt, de most magaddal kell, hogy foglalkozz. Annyi energiát fektettél már ebbe a munkába, hát arasd le a babérokat. Te leszel a projektvezető és kész. Ha el kell utaznod néhány napra, akkor majd én maradok Lucassal és Scotték is besegítenek majd. Ne gondolj erre. Csak arra, hogy mennyit dolgoztál vele, jó? - fejeztem be az érvelést, mire felnevetett, közelebb húzott magához és a hajamba puszilt.
-Köszönöm. – suttogta. – De tudnod kell, hogy a legjobbat akarom nektek.
Egy fél órával később apa már az irodában volt, Luke az oviban a többiek pedig összevissza, szóval egyedül voltam a házban. Leültem a tv elé, megnyomtam a bekapcsoló gombot, a kezemben pedig a telefont forgattam és a tegnapi képhez érkezett kommenteket olvastam.
Legtöbben arról érdeklődtek, hogy James és közem milyen a kapcsolat, illetve mégis mit kávézgatok vele. Mosolyogva olvasgattam a viccesebbnél viccesebb találgatásokat, mikor csöngettek.
Felpattantam a kanapéról, kikapcsoltam gyorsan a tévét és sietve az ajtó felé indultam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót.
-Kyle… néztem a fiúra lesokkolva, akinek dühben forgott a szeme és az ajtófélfának támaszkodva gúnyos mosolyra húzva száját nézett rám. Megijesztett…